karma

Púp a hátamra ez az egész.                                                                                                                                                A sztori úgy indult, hogy már jó ideje egyhelyben toporog az életem, a hetek az évek úgy telnek, mint egy szempillantás. Huss és már megint péntek van, meg már megint nyár, meg jé újra szilveszter.                      Aztán múltkor a szokás hogy vagy? kérdésre valakinek azt elmondtam a fentieket, khm, és ő rögtön a tettek mezejére lépett (gondolom a vírus időszak alatt felgyülemlett benne a tett vágy – és voltam akire ezt ráönthette), szóval online elküldött egy karma kutatóhoz.                                                                             Engem, akit ez soha nem érdekelt.                                                                                                                              De végül én is arra jutottam, hogy a szürke napokban ez egy kis szín lesz – talán.                                            A karmás hölgy egy idős dáma, aki látszólag keni-vágja a dolgot (mivel én soha nem olvasok horoszkópot az újságokban, hát nekem úgy tűnik)                                                                                                                             És a hölgy azt mondta, hogy nekem az a “feladatom”, hogy kommunikáljak.                                                     Én? Aki egy tanyán él a világtól elzárva 25 macskával és kapcsolatot csak telefonon tartok – azt is ha nagyon muszáj.                                                                                                                                                                   De a hölgy szerint nem ez a lényeg, hanem, hogy kommunikáljak, mondjuk írjak blogot és ne törődjek azzal, hogy senki sem fogja elolvasni.                                                                                                                          Mondjuk így ez elég érdekes kommunikáció, de hát mindegy – én akarok valami pozitív változást, vagy mi a szösz.                                                                                                                                                                             Na ez lett aztán most                                                                                                                                                         Mivel sajnos úgy tűnik, hogy a karmám “teljesítéséhez” nem elég az, hogy a macskáknak osztom az észt.  Hát szóval innentől irogálni fogok – mert ez is egyfajta kommunikáció és remélem, hogy a legyűrőm magamban azt, hogy ez “milyen nagy baromság” – mert, ha a kutyát nem érdekli, csak az lesz, ami eddig is volt, hogy a “hang” a fejemben mondja-mondja – én meg igyekszem nem oda figyelni.                              Ó! Jutott eszembe a hang kapcsán: ha például egy egyszerű ovis rajz házikót kezdesz el magadban/fejben újra és újra  megrajzolni, akkor ki tudod billenteni magad az addigi agyalásodból.                                          Mondjuk szerinted bunkó volt veled a pénztáros és már 2 órája ráfod a kefét, akkor csak megállsz és a fejedben elkezdesz rajzolni.  Mondjuk a női agy szerintem azért képes a rajzolás mellett is tovább kefét rágni, de valljuk be, hogy azért előbb-utóbb inkább a rajzra fog koncentrálni.                                                   Hát igen, ha mondjuk mégis lesz valaki aki elolvassa ezt az irományt és megindul benne a vezérhangya, hogy már megint itt van egy önkifejező dilis, nos akkor kalandra fel és rajzoljon, házikót, kis virágot, az ovis jelét.                                                                                                                                                                         Na lépek.                                                                                                                                                                        Legyen szebb napunk!